Honlaptörténet


Betekintés a kulisszák mögé.
Mikor kezdődött? (ld. szöveg eleje)
Jelenleg mért olyan, amilyen? ÚJ tárhely?!! (ld. szöveg vége)

A legrégebbi bogárhonlap (www.szentjanosbogar.hu) már régmúlt homályba vész, én sem láttam még...
Azt Szabó Máté készítette, sötétkék színű volt, és még a jó régi honlapok kockás dizájnja... - mondta nekem valaki, de majd előkeressük a fiók mélyéről (ha egyáltalán megvan valahol:), hogy megmutassuk a nosztalgiázni vágyóknak.

A második változatot Ducki Tomek alkotta, ez már csinosnak mondható - fekete háttér, középütt halványlila mezőben jöttek elő az infók.
Úgy 2001/2002 tájékán készült el, s kitartott 2005-ig.
2004. júliusában született meg az első főbogárfórum Hazay Máté által.

2004. augusztusában a közgyűlésen, mivel ekkor már jó egy éve egyre kevesebbet tudott vele Tomek foglalkozni, Kovi és Mica (Kovács Tamás és Gyorgyovich Miklós) vállalták el a honlap karbantartását. Ezek után Kovi szerkesztette a honlapot informatikailag, Mica pedig különféle forrásokat gyűjtött hozzá, híreket írt.
Kovinak köszönhetően, a BME Schönherz Kollégiumán hálózatra kapcsolt saját szervere (a "szervusz") megadta a lehetőséget a szinte korlátlan mennyiségű képek tárolására. Ekkor kezdődött el a kép- és dokumentumtárunk terebélyesedni, és mindig volt aktuális információ.
2004. decemberére készült el a minden-bogarak-fóruma Kleizer Ádám keze munkája által.

Ám a tanév vége felé újra fogyni kezdtek a friss hírek, s nyáron se nagyon volt lehetőség az aktuális tartalmakra. Így 2005. szeptemberében Mica átadta a stafétabotot nekem (Oltványi Gábornak - Gábrosz). Lelkesen vettem át, és tervbe vettük, hogy egy egészen újat készítünk Kovival, illetve Bozány Andrissal (Boz), aki már korábban fölajánlotta a bogárhonlapban való segítkezést.
2005.10.10. 5:15:23-kor küldtem el az emailt, amiben bejelentettük, hogy elkészült az új honlap. (Ennek lebutított változata megtekinthető a http://bogar2.tricon.hu/b2.php oldalon.) Ez az új honlap is Kovi szerveréről, a szervuszról futott, a HTML formátumot itt már fölváltotta a PHP. A honlap-team felállása ekkor: Kovi programozta, Boz dizájnolta, én pedig tartalmilag szerkesztettem, ill. próbáltam összeszervezni a munkát.

2006. áprilisában kaptunk egy ajánlatot Rigó Ernőtől, aki egy új honlapot ígért egy új rendszerrel, ami rengeteg lehetőséget kínált. A drupálos honlapsablont fölhasználva formálta át a rendszert a sajátos szerkezetére. El is készült ez a honlap nagyjából, át is álltunk rá (2006.06.13. 10:41). Így a honlap-teamben mi maradtunk Ernővel. Ez a honlap Ernő saját szerveről, a triconról volt elérhető, és még elérhető most is a http://bogar.tricon.hu/ címről.
Ezzel a változattal sajnos fölmerültek programhibák, sőt a szerver gyakori lassúsága is elkedvetlenített sok honlaplátogatót. Megfogalmazódott egy újabb változat igénye hibák nélkül, ami el is kezdett készülni, de sajnos nem fejlődött ki a végleges állapota, túl bonyolult volt, amit szerettünk volna ezzel a rendszerrel - az egyre kevesebb szabadidőnkhöz képest. (A bogárhonlapért sosem kapott fizetést senki, önkéntes, áldozatos munkájába került minden szerkesztőnek!)

Jelen változatot Venczel Zsoltinak köszönhetjük, noha messze nincs kész. A 2007. áprilisi Szív újságban (jezsuita folyóirat, melynek gyerekrovata a Szentjánosbogár:) már megjelent a cikk, miszerint elkészült az új bogárhonlap, gyorsabban működik mint eddig...
Ám a tervezetthez képest váratlan szerencsétlenségek történtek, amik meggátolták, hogy ez valóban elkészüljön. Úgy gondoltuk, hogy Kovi eddig is használt szervusz szerverén készítjük el a legújabb honlapot, mert az gyors elérésű. Csakhogy a Schönherz Kollégiumot átépítik, így a szervuszt is kivonták a forgalomból, még mentést sem tudtunk készíteni az ott már félkész állapotban meglévő honlapváltozatról. Mindez az április előtt egy héttel, március 26-án derült ki, és szinte tehetetlenek voltunk... Fölkerestünk sok lehetőséget, míg átmenetileg Zsolti saját szerveréről (a "hernyóról") futott a honlap, ez sem volt egy gyors elérésű...

Ami a megoldást hozta, hogy az egyetemen is megkérdeztem, ahová járok (PPKE-ITK), hogy mik a lehetőségek. Itt adódott egy virtuális szerver lehetőség, amin kaptunk megfelelő tárhelyet. Egyelőre tehát innen fut a honlap (firefly.itk.ppke.hu), jó darabig reméljük nem is kell változtatni - a sebességet az üvegszálak garantálják (optic fibre).

Tartalmilag viszont még nem tudtunk mindent visszamásolni, hiszen nem értük még el a szervuszt. Az adatok nem vesztek el szerencsére, de utánuk kell járni.
Egy teljesen új fórum is kilátásban van, ám azt is az említett szerveren készítettük, s így ez is majd csak az adatmentés után tud beüzemelődni.

A honlap végleges elkészülttéig szíves türelmedet kérjük!...

Üdvözlettel, további kellemes böngészést kívánva:

Gábrosz <;